2013. augusztus 30., péntek

Even easier strength 24+25_múlt hét

Nem jutottam géphez, szóval csak utólag jegyzem, hogy mindkét nap megvoltak az adott ismétlésszámok szépen.
Kiemelkedőt nem alkottam.

Azóta pedig szabadság, súlyok nélkül és nettel is csak korlátozottan. Viszont gyakorlás megy. Kézenállás többször is a nap folyamán. Hol jól, hol rosszabbul, de összességében rendkívül sokat fejlődtem. Mellette kézenállásban nyomás. (fal nélkül is már próbálkozok) Szabad testsúlyos húzódzkodások különböző játszótereken, ha arra járunk. Illetve kevesebb híd, és egész sok elbow lever, amit szintén gyakorlok, ahol épp kedvem van.

Jövő héttől súlyok mellett, és folytatódik a program. (ezért is jobb spontánabb programot választani, mert akkor szabadság miatt nincs különösebb kiesés)

2013. augusztus 16., péntek

Even easier strength 23_16/08

Bemelegítés

Kézenállás gyakorlása

Húzódzkodás: 22kg-5; 28kg-3; 34kg-2

Kézenállásban nyomás falnál egyre szűkebben: 5-3-2

Híd, falnál le+fel

Kézenállás gyakorlása, elbow lever gyakorlás

Több időm volt, és több dolgot is próbálgattam.
Így huszonpár nap után csak annyi, hogy ez az even easier strength is működik nekem, viszont egy dolog miatt ilyen szisztémában nem nagyon fogom csinálni. Mégpedig az, hogy sok a 2x5-ös nap, és gyúrós nyelven mondva, engem az 5 ismétlések már túl bedurrantanak, és nem feltétlen tudok rápihenni a következő sorozatra. Szóval nekem az jön be, ha ritkábban vannak 5 ismétlések  vagy pedig az, ha még kevesebb az ismétlésszám.

Even easier strength 22_14/08

Bemelegítés

Kézenállás gyakorlása szabadon

Húzódzkodás: 22kg - 2x5

Kézenállásban nyomás falnál szűken: 2x5

Front lever és elbow lever

Trifecta

Kézenállás különösen jól ment. Van még mit gyakorolni, viszont szinte mindig fal érintése nélkül meg tudtam állni, csak a tartás nem volt olyan hosszú. Ha a fal felé kezdek dőlni, akkor az ujjaimmal préselve meg tudom menteni a dolgot, viszont ha a másik irányba dőlök, tehát hátrafelé, akkor nem tudom, mi a megoldás...

Ja, és ha teljesen szabadon próbálom, vagyis nincs a közelben fal, akkor egyáltalán nem sikerül. Fal közelségében meg igen, pedig akkor sem használom a támogatást. Érdekes ;-)

2013. augusztus 14., szerda

Even easier strength 21_12/08

Bemelegítés

Kézenállás gyakorlása

Húzódzkodás: 22kg - 2x5

Kézenállásban nyomás falnál szükebben: 2x5

Front lever és elbow lever

A hétvégei pihi után vhogy tök jól mentek a dolgok. Lehet tudatosan többeket kéne pihennem... hmmm

2013. augusztus 9., péntek

Even easier strength 20_08/08

Bemelegítés

Kézenállás gyakorlása...ismét jobb

Húzódzkodás: 20kg-5; 28kg-3; 32kg-2

Kézenállásban nyomás egyre szűkebben: 5,3, majd egyik kéz emelvényen 2-2

Híd: pár felvezető után gondoltam vagyok olyan erős, és csinálok egylábas hídba nyomást. Hát nem ment :-)

Trifecta

Even easier strength 19_07/08

Bemelegítés

Kézenállás gyakorlása

Húzódzkodás: 20kg - 2x5

Kézenállásban nyomás szűken: 2x5

Híd, séta falnál le: 2x5

Kézenállás gyakorlása

Trifecta

Kézenállás jobb volt vmivel. Megfogni nem tudtam, de a tartás jól ment.

Even easier strength 18_06/08

Bemelegítés

Kézenállás gyakorlása

Húzódzkodás: 1x10

Kézenállásban nyomás: 1x10

Nyomás hídba: 1x10

Trifecta

2013. augusztus 6., kedd

Even easier strength 17_05/08

Bemelegítés

Kézenállás gyakorlása...snassz, döcögôs

Húzódzkodás: 6x1 / 28,32,34,36,38,40kg...javulás, örülés ;-)

Kézenállásban nyomás, egyre szûkebb tartásban: 6x1...teljesen szûk még nem ment

Elbow lever...megyeget

Trifecta

2013. augusztus 3., szombat

Even easier strength 16_03/08

Bemelegítés

Kézenállás gyakorlása falnál

Húzódzkodás: 20kg - 2x5

Kézenállásban nyomás szüken: 2x5

Híd, falnál le: 1x5

Front lever

Trifecta

Kézenállás ismét nem sziporkázott.

2013. augusztus 2., péntek

Even easier strength 15_02/08

Bemelegítés

Kézenállás gyakorlása

Húzódzkodás: 20kg- 2x5

Kézenállásban nyomás szűken: 2x5

Front lever és elbow lever gyakorlás

Kézenállás gyakorlás

A húzódzkodás folyamatosan javul. A kézenállás gyakorlását meg vhogy most nem érzem, nem tudom, mi van :-/

2013. augusztus 1., csütörtök

Even easier strength 14_31/07

Bemelegítés

Kézenállás gyakorlás falnál: megint nem voltam elégedett

Húzódzkodás: 18kg- 2x5

Kézenállásban nyomás szükebben: 2x5

Híd, falnál le: 1x5

Trifecta